Történetünk

előzmény

A Játék Világnapjának története 1987. május 28-ig nyúlik vissza, amikor elhatározták az ITLA (International Toy Library Association = Játéktárak Nemzetközi Szövetsége) megalakulását a Játéktárak negyedik, nemzetközi konferenciáján Torontóban. A Szövetség 1990-ben alakult meg Torinoban, az ötödik kongresszuson. 1996-ban kezdeményezte a Szövetség elnöke a Játék Világnapját. Ezt mint az ITLA programját a 8. ITLA konferencián szavazták meg Tokióban, Japánban 1999-ben. 2000-ben két országban: Franciaországban és Koreában történtek események. Május 28.-a szövetségalapítás kezdeményezésének napjára emlékeztet. 2005-ben 22 ország és 5 egyéni résztvevője volt már a Játék Világnapnak. 2011-ben már 4 kontinensen ünnepelték.

Játéktárak játékszereket, felkészült munkatársakat, megfelelő helyszínt és lehetőséget nyújtanak a játszáshoz mindazok számára, akik hozzájuk fordulnak, nyelvre, származásra, korra, nemre, vallásra, esetleges hátrányra való tekintet nélkül. Céljuk: a játék értékének megünneplése, mivel a kodifikált gyermeki jogok közt ez a legelhanyagoltabb. A Játék Világnap nem annyira a megtervezett programok végrehajtása, sokkal inkább a generációk összekötése a játékban.

Az Egyesült Nemzetek naptárába azonban nem került be (eddig) a Játék Világnapja.

Társaságunk a harmadik éve jelenik meg és képviseli Magyarországot az idén 26 éves Spielmarkton Potsdamban

ezen a nagy nemzetközi játék tömegrendezvényen, amelyen a fiatalság - köztük különböző hátrányos csoportok - számára játékalkalom, valóságos játékvásár van, amelyet tudományos és tapasztalatokat bemutató konferencia kísér. Bekapcsolódott a Spielmarkt szervezői által indított nemzetközi ERASMUS+ projektbe, amely egy sor európai ország játék törekvéseit kívánja összehangolni. A felhívást a Spielmarkt Potsdam fő szervezőjétől, Thomas Lösche evangélikus lelkésztől kaptuk. Társaságunk hivatásának tartja a Játék Világnapja gondolatának elterjesztését, első, 2016 évi hazai megvalósulásának sikerre segítését Magyarországon.

Játsszunk hát valamennyien a Játék Világnapján, csatlakozzunk a jó kezdeményezéshez!

Legyen ez valódi spontán játék: iskolai osztályok, sportkörök, gyermekcsoportok, baráti, családi körök, egy utcában lakók, egy játszótérre járók játéka! Legyen az társasjáték, szellemi, műveltségi játék, játék a szavakkal, mozgásos, versenyszerű játék, játékszerekkel való játék, hagyományos népi játék, vegyük igénybe a játszásra alkalmas helyeket, parkokat, tereket - ne csak a játszótereket! Ismerjék meg a gyerekek, fiatalok az idősek egykor játszott, kedvelt játékait, ne szégyelljék a nagyszülők megmutatni, megtanítani, amiben nekik valamikor kedvük telt!

2016. március 11.
Dr. Györgyi Erzsébet Ph.D.
néprajzkutató a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke  

történetünk


2016. feltöltés alatt... 

2017. feltöltés alatt... 

2018. feltöltés alatt... 

2019. feltöltés alatt... 

Magyar Pedagógiai Társaság, Kiss Áron Magyar Játéktársaság, Minden jog fenntartva       © a weboldalt Gyulai Tünde Klára vágta helyre
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el